MAGÁNügy

A legújabb reblog spint téma igen csak elgondolkoztatott, hogy mi is számít magánügynek? Valaki szerelmi élete? Vagy a munkahelyi nézeteltérések?  Esetleg két ember - legyenek azok akár barátok, akár üzlettársak, vagy társak - között felmerülő vitás ügyek? Vagy valaki politikai nézete? Netán vallási hovatartozása? Esetleg egy fiatal lány étkezési zavarai vagy egy homoszexuális fiú nemi indentitása? Mi számít ma igazán magánügynek?

 Példának okáért, ha már a téma úgyis az utcán hever,  álljon itt az egyik "kedvenc", lélekölő magánügyem.

 Sokat foglalkoztat mostanában a munkahelyi, szerelmi románc. Elég vegyes a nemek aránya a munkahelyemen. Tegyük fel, hogy azok, akik éltetik a helyet, szinte az egész napjukat ott töltik körülöttem. Ergo, ismerkedésre vajmi kevés esélyük sincsen. Marad tehát a "helyi kínálat". Igen, ez most kicsit ilyen húspiacosan hangzik, de nem fogok szépíteni, ez az! Ahol a vendégek és akikkel együtt dolgozol, ha bejönnek egymásnak, ott bizony lesz valami. Valahol mindenkinek jó, hogy csak az egyik dolgozik ott és a másik, mondjuk sportolási, egészségügyi, vagy bármilyen más céllal látogat oda, tehát nincsenek egésznap összezárva. Viszont ha vége a lámúrnak, az egyiknek bizony mennie kell és tudjuk jól, hogy ez ki lesz. Az egyenlőségjel végén pedig, szinte biztos, hogy negatív szám fog állni, hiszen a románc vége nem csak a párnak veszteség, hanem a munkaadónak, a vállalkozónak is.

Sokszor látok szövődő szerelmeket és bár tudom, hogy ezek csak nagyon ritkán érhetnek pozitív véget, ki vagyok én, hogy beleavatkozzam? Pedig esküszöm ezt kéne. Meg kellene tenni. Nem rosszindulatból vagy irígységből, hanem azért, mert egyrészt árt az üzletnek, másrészt szar érzés hétről-hétre ápolgatni az elesett lányok szívét. És én mégis azt mondom nekik, hogy "Jaj, úgy sajnálom, pedig annyira összeilletetek!", pedig amúgy tisztában vagyok vele, hogy ő nem az első és nem is utolsó kaland volt, és lesz eme szent helyen. De most gázoljak bele én is a lelkébe? Én nem tehetem meg, hogy ha legközelebb bejön hozzám, elbújok előle a pult alá. És amikor már csak úgy hívom a lányokat, mint Dr. House, hogy "Egyes", "Kettes", "Tizenhármas", hogy őszinte legyek, egyálalán nem érzem jól magam a bőrömben. Nyilván nem én jártam vele és nem is én szakítottam, de mivel empatikus nőnek és barátnak tartanak, soresélyes, hogy ezek a csajok mind hozzám fognak jönni, hogy legyek nekik lelki támasz. Mert akarva akaratlanul is, központi figurája vagyok ezeknek a románcoknak. De hogy ne csak sopánkodjak ezen az egészen, egy dolgot szerencsére már tökéletesen megértettem: munkahelyen NEM ISMERKEDÜNK! Pont. Próbálni próbáltam én is, persze, hisz ki nem? De mindig más kárán tanul okos hulla, hangsúlyozom, az okos hulla.

magányügy borosta munkahelyi románc szerelmi sokszög magánélet nyilvánosság kollegiális szerelem jason statham sikoly lakat tais toi szerencse esélyek pletyka cirkusz és kenyér magánügy

Persze én sem másén tanultam először, hanem a sajátomon, amikor a kollégák tudtak rólam egy sztorit, majd a szemük láttára bontakozott ki egy másik. Az emberi természet pedig igen kiváncsi, így valaki mindig megkérdezni, hogy bár tudja, hogy semmi köze hozzá, de mégis ki is ez, meg hogy is van ez? Neked pedig, ha van egy kis eszed, nem kellene mondanod semmit sem, de mégis megteszed, hogy kenyeret és cirkuszt adj a népnek. És ha már működik a Panem et circenses, reménykedsz, hogy a nép nem követel többet. Aztán szép lassan rájössz, hogy ez csak olaj volt a tűzre és jobb lett volna, ha a privát dolgaid kizárólag a saját magánügyeid maradnak. Lévén, hogy mindkét oldalon álltam már, nem vaktában puffogtatok. Minden oldal lehet szerencsés, de a borosta jó oldalára, azért mégis csak meg kell születni.

magányügy borosta munkahelyi románc szerelmi sokszög magánélet nyilvánosság kollegiális szerelem jason statham sikoly lakat tais toi szerencse esélyek pletyka cirkusz és kenyér magánügy


Szerencsés az, akinek működik egy ilyen kapcsolat, vagy ha nem is működik, azért a baráti, vagy épp "kanálvízbenmegnemfojtós" viszony még megvan.  Még szerencsésebb az, akinek az ilyen kapcsolatokból "1>" van. Annak sem kell még az ásóért nyúlnia, aki ilyen kapocsból esetleg ketőtt is megnyert magának. Feltéve, hogy nem bonyolódnak túl a szálak és nem szeret bele ugyanott egy harmadik is egyeskébe vagy ketteskébe, és nem derül ki valakiről, hogy ő az a bizonyos "ex"... 

Az már jóval szerencsétlenebb helyzet viszont, ha egy ilyen kis kavarás a végén áldozatokat kíván, és e két fél többmagányügy borosta munkahelyi románc szerelmi sokszög magánélet nyilvánosság kollegiális szerelem jason statham sikoly lakat tais toi szerencse esélyek pletyka cirkusz és kenyér magánügyé nem hajlandó egy levegőt szívni. Jobb esetben csak hónapokig, rosszabb esetben soha többé.
És természetesen ott a harmadik eshetőség is, hogy mi van akkor, ha az egyik nem hajlandó ezt az egészet elengedni és olykor random megjelenik. Ürügyet könnyű találni, mert mindig van egy jó barát, egy volt kolléga vagy edzőtárs, egy iratokkal teli mappa, egy töltő, vagy bármi más, ami fedhetetlen alibivel tud szolgálni a betoppanásra. 
Hát igen, a f@sznak mindkét végén lehet állni. Egyszer. Max kétszer. Akinek ez többször is sikerül... az... az igen... :D 

Lényeg a lényeg, hogy tapadjon a bélyeg és hogy akinek van egy kis esze és érti, hogy mi a "magányügy" szócska érdemi lényege, az akár a saját, akár mások érdekében, megpróbálhatna egyszer nemet mondani a kíváncsi ismerősöknek.  Tudom, tudom, van az a másik szép mondás, hogy "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!" de inkább ne! Vagy ha már mindenképpen kiakarod adni magadból az örömödet, tedd ezt mondjuk a megszokottól eltérő jókedvvel, vagy derűsebb hangulattal és mégtöbb mosollyal. Nem nehéz és ebből is mindenki érteni fogja, hogy van valami a levegőben, de mégsem leszel egy szájhagyomány útján terjedő pletyka. Hidd el, hogy sokkal édesebb az olyan titok, amiről mindenki sejt valamit, de rajtad vagy épp rajtatok kívül senki sem tud semmit. 

*Aranyhaj*

Tovább

Mert a hó mindent visz...

 Az érzés, amikor 5.05-kor megszólal a vekker, te álmosan kipislogsz az ablakon és azon kezdesz el merengeni, hogy a kert, ami 3 órával korábban még sötét volt, most mégis mi a tökömtől úszik fehérségben, majd kómás állapotban, szanaszét álló hajjal, fejjel, kóccal mindennel felpattanva az ablakhoz rongyolsz és imádkozol, hogy mire felér a redőny, ne legyen kint tényleg minden fehér...  Aztán végül 15 centi hó fogad a tájon... Sosem volt még stroke-om és ne is legyen, de ha lenne is, az tutira valami ilyen érzés lehet...

 Bámulatos ez az emberi naivság, hogy minduntalan elhisszük, hogy a hóval megküzdeni már pedig nem kihívás. Javaslom elismételni ezt a mondatot mindenkinek, aki hegyen lakik, amiről, mondjuk jelen esetben egy 100 méter hosszú, közel 30 %-os emelkedő visz le az evolúciós semmibe...

 Az az érzés, amikor azt hiszed, hogy 5.20-kor még totál időben vagy - és tényleg - és minden erődet latba vetve, Szibériára is felkészülve nekiállsz lapátolni, majd mikor 50 méter múlva elégedetten visszatekintve az eddigi munkádra, csak annyi hagyja el a szádat, hogy "Fákk jú b@** meg!", mivel képtelen vagy olyan tempóban lapátolni, ahogyan a hó esik...
  Persze a technika varázslatos világában, nyilván a feljáró már fűtött - kellene, hogy legyen -, aminek azonban meg van az a csodálatos tulajdonsága, hogy amíg 15 centi hó fekszik rajta, az bizony nem fog bekapcsolni...  Aztán, úgy 3/4 órával később, amikor te még mindig elszántan lapátolsz és hiszed, hogy ha a melóba te már nem is érsz be, hátha másnak még sikerülhet, meghallod a MÁV szignálját, hogy szíves megértésedet kérik, de műszaki okok miatt a vonat átmenetileg nem közlekedik... Na, akkor és ott valami nagyon meghal benned, pedig még 6.30 sincsen...

 Szanaszét izzadva magad, 1 óra totál hiábavaló lapátololás után a konyhapultnál ülve várod, hogy történjen valami. Miközben kiváncsiságból felnézel a MÁV infóra, minek utána ugye 1 órája nem láttál sehol sem vonatokat. És tádámm, 6.33-kor érkezik is a hír: 

tél hóesés káosz kétségbeesés lapátolás meteurológia hófehér

  A negédes kétségbeesés utolsó után pillanatában pedig, már csak arra vársz, hogy vajon a főnököd hív e előbb, hogy "Szevasz tavasz, ideje másik állás után nézned!", vagy a hó áll el, és ha még van melód, esetleg valahogy, mondjuk szánkóval vagy helikopterrel, betudj menni oda valahogy. És megsemmisülten telnek az órák, ébrednek a szomszédok, mennek hiábavalóan lapátolni a tájat miközben megvirrad a reggel, amikor is, más körülmények között simán azt mondanád, hogy de szép a táj, hogy végre minden fehér, de belőled csak a büdös nagy üres és üveges tekintet réved a hóra és a gondolat, hogy hogyan lehet már reggel 7-re ennyire elb@**ni egy napot? 

 Ugyanakkor, ez valahol persze csodálatos is a maga módján. Mármint nem az abszurditás magas foka, és nem is a főváros vagy a lakóközösség hóra való felkészülési próbálkozása, hanem hogy a természet micsoda őskáoszt képes teremteni körülötted a másodperc tört része alatt.

"Winter is coming..."

*Aranyhaj*

Tovább

Patika pornó

  Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, állandó késztetést érzek rá magamban, hogy ha patikába keveredek, teszteljem a patikusok és gyógyszerészek állítólagos szaktudását. Végül is, kettőnk közül nem az én feladatom szakmailag, hogy gyógyszert javasoljak magamnak, nem?
  Szóval, valamilyen, bizonyára perverz vágyból kifolyólag, szeretek keresztkérdéseket feltenni a patikában. Ma is feltettem párat és hát az eredmény már önmagában is posztot kíván.
  Gyorsan akartam végezni és lévén, hogy általában mindenről tudom mire való, gondoltam ma megkegyelmezek, így csak egy kérdést tettem (volna) fel, vagyis, hogy milyen olyan savlekötő van, amit refluxosoknak is jó szívvel ajánlana a néni és hatásos is?
 Persze az első ötlet nyilván a Rennie volt, amire rögtön mondtam, hogy esetleg lehetne-e valami kevésbé agyonsztárolt cuccot venni? Jött is az tipp, hogy hát nagyon népszerű mostanában a Gaviscon, a patikus szavaival élve:
"Ezt szokták szeretni!".
 Nos, aki azt mondja nekem egy gyógyszerre, hogy szokta szeretni, az nyilván valóan HÜLYE. Így, jó nagy betűkkel. Egy gyógyszert sem szokás szeretni - mondjuk megköszönni sem, ami azért mindig felveti bennem azt az átkozott kérdést, hogy akkor, mégis hogyan köszönjem meg a segítségét, hogy közben mégse a gyógyszerért hálálkodjak?! Bár igaz ami igaz, gyerekkorom köptetője, a Fluimucil is azért volt olyannyira undorító ízvilágú, hogy esküszöm megszerettem. 
 Szóval, adva a patikus szakmai tudására, ha ezt "szokták szeretni", akkor annyira csak nem lehet rossz, hogy ne érne meg egy kósza próbálkozást. Meg persze a marketing is jó volt hozzá, hogy ez már lenyelés közben is csillapítja a tüneteket. Na mondom ennél több se kell egy refluxosnak! Hozzáteszem azért, hogy sose fogom elfelejteni, amikor megboldogult nagymamám egyszer a gyomorégésemre töltött egy kis Zwack-ot, amitől aztán már a nyelőcsövem is égett, így a gyomrom fájdalmáit igazából el is felejtettem.  
  Visszatérve a pepita patika köveihez,  egye fene, megvettem ezt a tűzoltós mócsingot. Végül is mentolos is, meg minden, meg ha azt vesszük, a pálinka is fertőtlenít már lenyelés közben, szóval csak nem lehet akkora baj belőle.
 Kíváncsiságomat kielégítve, már a kocsiban kibontottam a dobozt, hogy megnézzem mi is van az üvegcsében. Hát, elsőre a látvány, hogy is fejezzem ki magam szépen és disztingváltan... kb. vetekedett egy ZS kategóriás pornófilmmel... és most mindenki, bátran gondoljon arra amire akar.
  Miután sikerült felülkerekednem a mocskos fantáziámon, értelem szerűen megkóstoltam a "szert". Szagra simán elment volna egy jó kis köptetőnek, amíg bele nem nyaltam és nem azonosítottam az ízét egy marék, már feloldódott Tisaciddal, vagy aki esetleg ezen a terepen járatlan, annak írnám minden gusztus nélkül, hogy nagyjából olyan volt az ízélmény, mint egy marék liszt, némi vízzel és mentolos Orbit-tal elkeverve. :D 
  Szerencsémre volt még nálam egy lötty kávé, amivel feledtetni tudtam ezt a nemes, gyógyszerészeti zamatot, ami ilyen csúnyán megalázta ma az én szegény kis ízlelőbimbóimat... 
  Persze vizuális típus lévén, muszáj képileg is illusztrálnom ezt a borzalmat és megjegyeznem, hogy azért egy jó kis házi cseresznye pálinka is csak lecsusszant, hogy a mentol karcos ízét valahogy felülmúljam. Persze nem a kocsiban. Ez azért fontos.
   És naná, hogy ezután az ízterror után rögtön eszembe jutott amit barátnőm mondott reggel, hogy a legjobb orvosság minden bajra az a gyümölcs, amiből pálinkát is lehet főzni! Szóval köszi a tippet a Patikusok és Gyógyszerészek Országos Szövetségének nevében is, amire az alábbi fotóval tudnék viszont reagálni:

vakító fehérség dínótakony  orrszarvú khm reflux savlekötő instant szmötyi Zs kategória pornó Gaviscon  gyógyszerész patikus házi pálinka cseresznye pálinka test

vakító fehérség dínótakony  orrszarvú khm reflux savlekötő instant szmötyi Zs kategória pornó Gaviscon  gyógyszerész patikus házi pálinka cseresznye pálinka test

Cseresznye pálinka - avagy "May the force be with You!"

*Aranyhaj*

Tovább

A tested a templomod

Honnan szedjük össze az apró motivációmorzsákat az életmódváltáshoz? Mi kell ahhoz, hogy végre belássa az ember, hogy változtatni kell? Mert a sült galambot bizony hiába várjuk, nem repül a szánkba, ahogy az évek alatt felkúszott kilók sem somfordálnak ki az ajtón maguktól.

Általános iskolában és középiskolában végig sportoltam. Karate, úszás, kézilabda, és még ki tudja hány sportág volt, amibe belekóstoltam, és élveztem - valamikor jobban, valamikor kevésbé. Fitt voltam, egészséges, a narancsbőrt hírből sem ismertem, de hát ilyen a gondtalan fiatal sportoló lányok élete.

Aztán sűrűsödött az élet, munka, mellette egyetem, egy háztartás vezetése, és valahogy a mozgás mindig a lista végére szorult, és kezdődött a kifogásgyártás, és saját lustaságom legitimizálása. Mindeközben meg voltam róla győződve, hogy az a pár (na jó, 10-15...) kg felesleg nem is áll rosszul, csak nőiesebb és kerekebb lettem. És különben is, ha akarnám, bármikor megszabadulhatnék tőle.

Ha akarnám, ugye.

De nem akartam eléggé, és valahogy a ruhatárból kiszorultak a nőiesebb (nőies - nem egyenlő hivalkodó és közönséges darabokkal) öltözékek, és ruhavásárlás során erős frusztrációt okozott, hogy ami a vállfán jól mutat, rajtam sehogy se áll, esetleg magamat elnézve a tükörben kevésbé hízelgő gondolatok villannak be: "Úristen" "Jesszusom" "Ez szörnyű" "Hogy nézek ki?" és társai.

Nos igen, ilyen, ha az ember lusta változtatni, de a nyafogás az megy. Mert, ha mélyen magamba nézek, belefért volna minden elfoglaltság mellett a testmozgás is, mégis csak akkor kezdtem el sportolni, amikor egy fiatal és feltételezhetően nem túl tapasztalt orvos rám hozta a frászt egy téves diagnózissal, és már hallottam a sötét szárnyak suhogását, majd 3 hét múlva kiderült, hogy egy teljesen ártatlan dologról volt szó, ami minden, csak nem végzetes kimenetelű. Mindenesetre nekem ez elég volt, hogy valami átkattanjon az agyamban, és miután kiderült, hogy továbbra is kifogástalan egészségnek örvendek, eldöntöttem, hogy ettől a naptól kezdve új időszámítás indul, aminek része a sportolás, és az egészséges táplálkozás. Nekem így működött. Minden további halogatás és tervezgetés nélkül fogtam magam, elmentem edzeni, és ezzel párhuzamosan száműztem a cukrot és a finomított lisztet az étrendemből. Jobban belegondolva elég szomorú, hogy valamilyen sokk kellett ahhoz, hogy változtassak, de ma már úgy tekintek erre, mint egy figyelmeztető jelre, amit kaptam az élettől, és ami pozitív változást hozott az életembe.

Gondoltam, hogy nem lesz egy leányálom újra mozogni kezdeni, de azért az első alkalom így is megrázó élmény volt. Kis létszámú csoport, fiatalabbak, idősebbek vegyesen, úgy voltam vele, biztosan bírni fogom. Bírtam is. 10 percig. A bemelegítéssel sem végeztünk még, amikor már szédültem, alig kaptam levegőt, hányingerem volt. Ott akartam hagyni, de az járt a fejemben, hogy csak nem maradhatok ilyen szégyenben?
Valahogy túléltem az első edzést. Aztán a következőt, és az az utánit, és teljesen a hatalmába kerített a mozgás öröme. Egyre jobban bírtam, egyre látványosabb volt, ahogy formálódott a testem, látszott az izmaim tónusa, és fantasztikusan éreztem magam a bőrömben. 1 évembe telt, hogy visszanyerjem / megszerezzem azt a formát, amit a tükörben elnézve végre elégedett lehetek.

egészség sport edzés TRX crossfit cleaneating test életmód

(A felhasznált kép forrása: http://www.greathealthworks.com/wp-content/uploads/2016/05/CROSSFITWOMAN1.jpeg)

Nem állítom, hogy minden egyes alkalommal ugyanazzal a töretlen lelkesedéssel térek vissza az edzőterembe, nem állítom, hogy mindig jól esik, és azt sem állítom, hogy nem marad ki néha 1-1 alkalom. De sosem hagynám abba, most már az életem része a mozgás.

Több vitám volt már amiatt a mondat miatt, hogy "mindenkinek arra van ideje, amire akar időt szánni". De tartom magam ehhez, hogy igenis bele lehet préselni az ember életébe heti 2x vagy 3x egy órát. Én is munka, iskola és háztartás mellett csinálom. Van, aki egy, vagy több kisgyermek mellett, esetleg éjszakai műszak után beesve. Ez mind csak elhatározás kérdése, és az eredmény magáért beszél. Megéri.

Szóval, sportolásra fel. :)

♦ polárbirka ♦

Tovább

Anyósok gyöngyei

Tegye a szívére a kezét az, aki jól kijön a leendő vagy már felavatott anyósával? De most komolyan. Biztos akadnak kivételek, ahol ez az anyós-meny kapcsolat faszán működik, de én, mint már 4-6 anyósjelöltet elfogyasztó menyjelölt, azt kell mondjam, hogy a tökéletes egyeddel vagy még nem találkoztam, vagy már halott. Komolyan. Alapvetően maximálisan nyitott személyiség vagyok és totál pozitívan állok minden anyukához, miközben próbálom elhessegetni az "anyuci pici fiát elrabolja ez a némber" és " jaj, vajon látom-e még a kisfiamat valaha" sztereotípiákat. De valahogy mindig kibújik a szög a zsákból. Nem is tudom melyik volt a legdurvább anyós élményem. Talán az, aki eleinte mindig mindenben a kedvünkben akart járni, süti, ebéd, finomságok, stb. majd egyszercsak átcsapott abba, hogy ha megpróbáltunk kettesben maradni, nyilván 5 percenként behozott valami sütit, vagy üdítőt, vagy bekopogott megkérdezni mit csinálunk, kimegyünk-e hozzá tévézni, elmegyünk-e neki a boltba, stb..
Aztán, ha véletlenül előbb értünk haza a suliból, mint ő a munkából, jöttek a 10 perces telefonok, hogy mit csinálunk épp, hol találjuk az ebédet, együnk szépen, nem kell sietni, mindjárt ő is hazaér, blablabla... Alapvetően tök jó fej volt, tényleg, de amikor egyszer összehajtogattam a párom egy pólóját, na ott nagyon megváltozott valami...


 Aztán volt egy olyan is, aki alapvetően jobban bírt engem, mint a saját fiát. Mert volt közös orvosi sztorizás, mert kedves voltam, számára elragadó, okos és mégis normális, céltudatos jelenség, és mert ezek után aztán már végképp nem értette, hogy miért vagyok hajlandó elviselni az ő, elmondása szerint is végtelenül lusta és tohonya gyermekét?

A kedvenc anyósvonalam azért talán mégis a vidéki asszonyok köre, akikkel, ha jóban akarsz lenni, hagyod, hogy a fia akár élete végéig is haza hordja mosni a szennyesét. Persze ha a saját sírodat akarod métermélyre ásni, idővel kiveszed ezt a "megtisztelő" feladatot a kezéből, de ha mégis játékban akarsz maradni, akkor a békesség érdekében inkább hagyod, hogy hazavigye. Vagy, ha látogatóba jön hozzátok anyóspajtás, akkor hagysz neki egy tonna vasalni valót ruhát. Nyilván, hosszú évek távlatában már persze ez neked sem esik jól, mert kemény munka árán jött csak le a pasid a "cuccról" és békélt meg mindezzel az édesanyja is, dehát a szükség néha törvényt bont, neked pedig engedned kell, hogy mindenki békére leljen. Meg azért, végül is, ha te magad le tudod "nyelni" ezt az egészet, végül még akár jól is eshet, hogy egyszer az életben nem rád marad a vasalás, meg a hajtogatás, amivel rögtön boldoggá tettél 3 embert is. Néha nyelni kell. De részemről ez a max, amit hajlandó vagyok lenyelni. Mert ugye van egy olyan képessége is az anyukáknak, hogy felnőtt korodban is imádnak utánad rendet tenni, ha úgy látják, hogy a dolgok nem ott vannak, ahol 15 éves korodban voltak és ahol egy felnőtt ember életében kellene lenniük. A kedvenc fajtám, aki, "Én csak segítek egy kicsit" felkiáltással, a másodperc töredéke alatt úgy eltud pakolni bármit, hogy az utána hetekig sem kerül elő, vagy mondjuk totál random helyeken bukkan fel, lásd autós rovarírtó az alsógatyás polcon... Igaz, egy ideig rém szórakoztató, hogy a pasid tőled, te meg tőle kérdezed, hogy hova lett a kávéfőző, hol a bögréd, hol a gatyád, hol a pléd, hol a bármi, de ettől, mondjuk úgy 2 hét elteltével nyilván agyfaszt fogsz kapni. Igen, ez itt most a hőzöngés helye, mert igazán befoghatnám a számat, hogy ha már én nem, akkor más milyen szépen megcsinálja a dolgokat körülöttem, de próbáljátok ki egyszer, hogy milyen, amikor valaki 10 perc leforgása alatt kentervbe veri még a Cluedo-t is... te meg nem győzöd feltenni a kérdéseket, hogy ki rakta el? Hova rakta el? Ki a gyilkos és miért és melyik szobában lehet? 
Az pedig, már csak grátisz meglepetés, hogy amikor kinyitod az informatikai és kütyüs szekrényt, váratlanul megpillantasz a cseretelefonod és a fotós cuccaid közé beékelve egy alig nedves virágpermetezőt...for what? 

És a pakolási mizéria még nem is olyan durva, sokkal durvább ennél az, amikor a régi, jól bevált módszerekkel és eszközökkel áll neki valaki takarítani. Mire is gondolok... Az ecet. Az ecet az mindent visz. Főleg, ha szélirányban még ablakot is nyitnak rá és reggel erre az isteni, maró szagra ébredsz. Persze a hálám üldözze, hogy segít, de ma már annyi jó cucc van, ami színtelen, szagtalan, nem kell a bablevesbe se önteni és mégis szépen lemarja a vízkövet.
 Meg a színfogó, mint nagy találmány, amit ugye okkal készítek ki mindig a mosógép mellé, hogy ha véletlenül nem én mosnék, se kerüljön ki a gépből egy marék piros bugyi. Mert egy halom piros törülköző és konyharuha amúgy is sokkal jobban fest a szárítón.  
 És a legijesztőbb az egészben, hogy amikor veled van, kábé megtudnád fojtani egy kanál vízben, viszont ha elválaszt benneteket pár 100 km, olyankor minden annyira normális. Hogy amikor meglátogatod és látod, hogy nála tényleg minden patyolat és ennek hatására megcsap az elhatározás szele, hogy de jó lenne, ha otthon is ez lenne. Ha annyi időd lenne, hogy csillogóra tudd nyalni a padlót, a polcot, a szekrényeket és mindezt persze egyedül és mikor hazaérsz rájössz, hogy ez az ő kalibere nélkül totál lehetetlen... És érzed magadban a csalódást, hogy bassza meg, de jó lenne, ha neked is menne, de közben tudod, hogy soha az életben nem fogod megkérni, hogy segítsen, mert az egy olyan beismerés lenne, amivel aztá sosem bocsájtanál meg senkinek sem, de főleg magadnak nem. Aztán persze visszarángat a valóságba az a macska-egér játék, ami évek óta megy köztetek, hogy ő sem szeretné, ha te nála takarítanál, ahogyan te sem, hogy ő nálad, mert mindketten azt hiszitek, hogy a magatok módján a rendetek vagy épp káoszotok jó és kifogásolhatatlan, de végül azért csak odabasztok valami kis nyomot a másik kecójába, hogy "na én bizony itt jártam!"

 És ezt a story board-ot még órákon át tud írni és mesélni, mert ahány jelölt, annyi szokás, mese és ősz hajszál áll már mögöttem és szerintem mások mögött is, szóval ha bárkinek van hasonló tapasztalata, élménye, vagy esetleg úgy érezte eddig, hogy ilyen sikerszériája is csak neki lehet, hát nosza, írja le ide kommentben a saját történetét.

anyós jelölt mánia rend tisztaság nyomok Cluedo pasik

*Aranyhaj*

Tovább
«
12

polarbirkaaranyhajjal

blogavatar

Két (kor)szellemes barátnő összeállt, hogy leiskolázzák a hétköznapokat. Sztorik, álmok, vágyak, vélemények, nyűgök, minden, mi szem, s szájnak csak szarkasztikus ingere lehet.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek

Moderálási irányelvek

Kedves Olvasó!

Szeretnénk arra bíztatni, hogy a hozzászólások között véleményét, meglátásait, tapasztalatait megossza velünk és a többi látogatóval. Minden véleményre (legyen az pozitív, vagy negatív) kíváncsiak vagyunk, de fontosnak tartjuk, hogy ez megfelelő stílusban íródjon. Ezért a beküldött hozzászólásokat előzetesen moderáljuk, és amennyiben az sértő, személyeskedő, obszcén, vagy egyéb kritikán aluli tartalommal bír, azonnal töröljük.

A hozzászólások nem tükrözik a polárbirka és aranyhaj blog szerkesztőinek a véleményét, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Kellemes olvasást kívánunk! :-)